Cuscoból a gép egyenesen Puerto Maldonadoba vitt, ez Peru amazonas-medencei részének a bejárata. A város akkor vált jelentőssé, mikor a 19.sz ban kapós lett a gumi, ugyanis a környéken sok gumifa volt. Ahogy azt kell, jöttek is a fehérek, és foglyul ejtették a sámánokat, akik a legjobban ismerték, hogy melyik fa mennyit tud kitermelni, hol kell megvágni, stb és indulhatott is az iparosítás kizsákmányolás. Meg amúgy a fák jó részét is kivágták, mert így azonnal nagyobb adag gumihoz hozzá lehetett férni. Ekkor jött létre a város. Aztán leáldozott a gumikorszak, és a város átállt aranykitermelésre, meg egyéb fémek bányászatára - meg egyre inkább beindul az ökoturizmus is. A reptérről egyenesen az utazási irodánkhoz mentünk, innnen pedig nemsokára hajóra szálltunk és megérkeztünk a 3 napos esőerdei szanatóriumunkba. Eddig ez a legjobb rész. Egy tízfős brit csoporthoz (főleg családok, 14-15 éves gyerekekkel) raktak be minket, és baromi jó idegenvezetőt kaptunk José személyében. Volt egy saját kis külön kunyhónk, függőágyakkal a teraszon, saját fürdőszobával, rendesen beszúnyoghálózva (bár egyrészt nincsnek is szúnyogok, másrészt meg errefelé nem is terjesztenek maláriát- úgyhogy abba is hagytuk a maláriagyógyszer szedését – jól lehúztak a védőoltásosok a kamu rémisztgetéssel..btw ugyanitt kibontatlan csomag Maladron eladó!). Az egész szanatórium amúgy max hatvan embernek van kiépítve, bár résszel, ebédlővel, medencével, teljes ellátással – és ráadásul baromi jól főznek, 8-kor 13-kor és 20-kor van a menetrendszerű etetés.
A házak
Medence
Nászutas szobadísz
A kedvenc részünk - függőágyak a teraszon
A házak körül háziasított makaók szálldogáltak, az egyikük (valószínűleg Julio, aki nagyon elkényezetttek, és túl soka enged meg magának) le is rágta két nadrággombomat, mikor az egyik nap kinthagytam száradni az erkélyen. De láttuk még a házak körül ólálkodni Pault az agutit is. Ő sokkal jobb arc volt, kb úgy néz ki, mint egy farok nélküli kuyaméretű patkány. És nem rág semmit.
Első délután be is vittek az esőerdőbe, ahol a túravezető csomó érdekes dolgot mesélt-mutatott a helyi növényekről. A legérdekesebb új infó számomra, hogy vannak a fa-gyilkosok – ezek szintén fák, és elkezdik szolidan egy meglévő fa köré pakolgatni magukat, felkúszva a napfényig. Majd fokozatosan körbeölelik az áldozatot, és egy idő után szerencsétlen elpusztul, mert nem kap több fényt. Ekkorra a fa-gyilkos átveszi a helyét, majd a meglévő benne lévő üreget először belakják az állatok, később pedig ő növi be folyamatosan.
Gyilkos akció közben
Olyan fa is van, amelyik új gyökerek növesztésével fokozatosan vándorol a jobb fény felé, élete során akár 6 métert is meg tud tenni.
Ent
Ráadásul a legtöbb fa védekezik is valamivel, pl van , ami megengedi, hogy beleköltözzenek a vöröshangyák, táplálja őket mindenféle cuccal, cserébe visznont a hangyák előbújnak és halálracsípkedik ha valaki szívózik a fával. Olyan is van amelyik tüskéket növesz a törzs és ágai köré, így senki nem tud rákapaszkodni (a hűtlen asszonyokat a bennszülött törzsek van ahol ilyen fákhoz kötözik büntetésképpen), de olyan is van amelyik levedli a kérgét, ha egy másik növény rá akar tapadni. Végigmentünk még egy csomó gyógy és festőnövényen (mindenféle színeket elő lehet állítani ha a megfelelő leveleket a megfelelő cuccokkal kever az ember), a tanulság, hogy a helyiek ha nagyon akarnak és értenek hozzá, akkor mindent elő tudnak állítani a helyi növényekből-állatokból.
Este még elmentünk a part mellett hajókázni, kajmánokat (ez krokodilféle, de kisebb, és nem veszélyes) kutatunk fel és vizslattunk meg, és belefutottunk egy vízidisznó családba is.
Amúgy reggel 5-kor kel fel a nap és kb este f6-kor le is megy, alapvetően ez határozta meg a mi ritmusunkat is. 4.30-as kelések, aztán 5-kor indulás valami vadlesre.
A következő nap volt a legjobb, elmentünk a Tampobata Nemzeti Parkba, a Sandoval tóhoz. Itt egy darabig gumicsizmákat öltve trappoltunk az esőerdei úton, majd csónakba szálltunk, és beeveztünk a tóhoz. A cél, hogy minél többféle élőlényt lássunk, ami sikerült is, volt mindenféle színű madár, teknősök, kajmánok, hosszúorrú denevérek. De a legjobb a szép esőerdei környezet, meg a folyamatos sokféle állathang volt.
A Sandoval tó
Túraösvény
Legénység
Este még vacsora előtt felkutattunk pár tarantulát (ezek a nagyméretű szőrös pókok), akik a szállasunk közeli fákon laknak, de amúgy teljesen ártalmatlanok, ha nem csesztetik őket.
Harmadnap egy környékbeli farmra látogattunk el, ahol bemutaták a helyi gyümölcsfákat, és végigkóstoltuk az összes nyalánkságot. Ez is jópofa volt, mert fáról eddig még nem ettünk pomelót, de egy kicsit nagyon le volt butítva a figur, mintha kb még egyetlen városi patkány sem járt volna életében gyümölcsöskert közelében. Délután pedig meglátogattunk egy törzsi csávót, aki már 70 éves de 5 felesége van (a legfiatalabb 20 éves), és teljesen az ősi hagyományok alapján él - mezítláb jár, azt eszi amit fog, vagy leszed a környékről, teljesen önellátó a csalddal együtt. Lenyomott egy performanszot, hogy hogyan él, és hogy mennyire nics szüksége a külvilágra, mert minden sokkal egészségesebb ott (a kajában egyébként biztos, h igaza van). De azért ez is kissé erőltetett volt, sztem a bácsi azért már itt-ott engedett a civilizáció szorításának (pl a hátsó udvarban mikor szétnéztünk, kikandikált egy gumicsizma a fészerből :-) ), nem lettem volna nagyon meglepődve, ha megcsörren a mobilja a show közben.
A nagy mókamester
Összességében ez az őserdei rész volt eddig a legjobb, nagyon profin megszervezték, jó programok, szép környezet, jó kaják. Ma visszajöttünk Puerto Maldonadoba, és itt töltünk egy napot, mert csak másnap van repülő tovább a Titicaca tóhoz. Ez egy akkora porfészek amúgy, hogy semmi, de tényleg semmi nincs, egyedül a főtéren van élet, ott gyülekezik a lakosság, de amúgy ott sincs semmi. Mindenki robog a kis motorján a porban, vagy az utcán lófrál. Úgyhogy a napot pihenőre fogtuk, csak kétszer mozdultunk ki a szobából, ebédre és vacsorára, szerencsére találtunk egy baromi jó éttermet egy jó sétányi távolságra. De kellenek a pihenőnapok is. Kicsit kezdett már sok lenni az 5 előtti kelés..
